Van egy hely, ahol mi vagyunk. MI együtt, és mi magunkban, magunk, ahogy vagyunk és ez nagyon jó! Összetartozunk és összetartunk, sokat nevetünk és időnként sírunk, ám folyamatosan épülünk; derülünk kívül belül, és ez is nagyon jó! A rendszerdráma a MI szociális hálónk. Az a jótékony közeg, ahol tér és idő egybeolvad, megtart és felemel, egyszerre gyengéd és jóságosan szigorú, tágul és fókuszál, be - és elfogad, ahogy vagyunk.
Van egy hely, ahol természetes, hogy értékesek és egyediek vagyunk, s mégis hasonlóak; változásra készen kutatjuk a múltat, hogy feloldjuk a továbblépést akadályozó, idejét múlt korlátokat.
És most lássuk a valódi kedvcsinálót ☺
Ha még nem jártál lelked elzárt szobáiban, netán ismeretlenek a benned lakó idegenek, nem is beszélve számukról és szándékaikról, legtöbb mit tehetsz magatokért, hogy összehaverkodtatod és megállapodásra buzdítod őket egy vezetett belvita keretében. Ha például kedvenc mottód valami ilyesmi; Exercise is a dirty word. Everytime I hear it, I wash my mouth out with chocolate, mert egyikük imádja a csokit, de lusta mozogni, amitől a másiknak folyamatos lelkiismeret-furdalása van, akit a harmadik ezért kígyóméregként is hatékony beszólásokkal szívat, a negyedik pedig mégis inkább megideologozálja, hogy miért jobb nem mozogni, mint igen, nos vélhetően ők ebben a felállásban sosem fogják magukat együtt jól érezni. A gond mindössze annyi, hogy így is úgy is együtt kell lenniük. Jó hír azonban, hogy mindössze ennyi és nem több a kötelező rész; a többit alakíthatják, ahogy tetszik.
Ilyen esetekre is támogató segítség a pszichológiai ismeretekkel rendelkező rendszerdrámát vezető szakember, s bár könnyed témának tűnhet, mégis talán a legfontosabb induláskor, ismerd meg magad, ki vagy, kik vagytok? Említett példa ugyanis gondolkodás, és reakció analógiák sorát produkálja egyazon személynél, így meghatározza egész életvezetésének viselkedésdinamikáját, amire az ő személyes korlátai, félelmei, beakadásai, gátlásai, kudarcai etc. épülnek, amiket természetesen egy mélyebben húzódó, már megtörtént eseményeken nyugvó családrendszerből válogatott ki magának. Túl a lepkegyűjteményen, mindannyian notórius ’mintagyűjtők’ vagyunk, s mindaddig élünk saját szorongásainkban bebábozódva, míg fel nem ismerjük, hogy rajtunk áll vagy bukik a saját sztorink, ugyanis környezetünk bármily’ meglepő, nyitott ránk, nyitott a megújulásunkra, a kíváncsiságunkra, a máshogy ’csinálásra’.
A rendszerdráma és az alapjaként szolgáló humanisztikus szemlélet mindannyiunkat alkalmassá tesz arra, hogy rátaláljunk valódi erőforrásainkra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése